Megújuló energia láthatná el Magyarország teljes energiaigényét

alt

altTöbb hazai felsőoktatási intézmény oktatói és hallgatói által jegyzett „Erre van előre!” c. most megjelent kötet egy másfél éves kutatás eredményeit foglalja össze, amely szerint – optimális esetet feltételezve − 2040-re lehetséges lenne akár 100%-ban megújuló energiaforrásokra támaszkodva biztosítani hazánk energiaszükségletét.

A kötet letöltése innen. 

 

A kiadvány egy 100%-ban megújuló energiaforrásokra támaszkodó ország képét vázolja fel, kifejezetten a hazai adottságokat és lehetőségeket figyelembe véve. A 23 fős szerzőgárda egy olyan forgatókönyvet állított össze, amely a bürokrácia szempontjából optimális körülményeket feltételez, és elemzéseik szerint elvezethet egy fenntartható, hosszú távon is működőképes energiarendszer kialakításához.

A kötet az ELTE TTK Környezet- és Tájföldrajzi Tanszék kutatójának vezetésével, a Károly Róbert Főiskola és a Szent István Egyetem kutatóinak közreműködésével, valamint az INFORSE-Europe szakmai támogatásával készült el, egyetemi hallgatók aktív részvételével.

A szerzők számítógépes modellezéssel alátámasztott elemzései azt támasztják alá, hogy a hazai energiagazdálkodás 2040-re átállítható lenne egy fenntartható pályára. Ennek sikeressége három pilléren nyugszik. Az első pillér az energiahatékonyság javítása. E téren a műszaki lehetőségek, már akár most is 4-szeres, sőt esetenként akár 10-szeres hatékonyságjavítást tennének lehetővé. A második pillér az energiatakarékosság, azaz annak elfogadása, hogy a jelenlegi fogyasztási színvonal nem fenntartható – és nem is elfogadható.

A fenntartható energiagazdálkodás harmadik pillére a megújuló energiaforrások olyan módon történő igénybe vétele, amely a jelenlegihez képest lényegesen nagyobb figyelemmel van a természeti környezet elemeire. Részben a legfrissebb szakirodalomra, részben saját térinformatikai alapú elemzéseikre, és gyakorlati tapasztalatokra támaszkodva a szerzők leszögezik, hogy a korábbi vélekedésekkel ellentétben, a megújuló energiaforrások igenis rendelkezésünkre állnak abban a mennyiségben, amire reálisan szüksége lehet egy fejlett technológiát ésszerűen alkalmazó társadalomnak.

Az elemzések szerint az ország energiaigénye 2040-re a jelenlegi 1086 PJ-ról 480 PJ-ra (petajoule) csökkenne, és ekkora teljes mértékben kiváltható lenne az atomenergia és a fosszilis tüzelőanyagok (szén, földgáz, stb.)

Bővebb információ:

Dr. Munkácsy Béla, egyetemi adjunktus,

Tel.: 30/32-30-638

e-mail: munkacsy@elte.hu

 

A kötet letöltése

Nyomtatott formában átvehető: ELTE TTK, Természetföldrajzi Tsz. titkársága (Bp. Pázmány P. stny. 1/C) vagy STA Travel iroda (Bp, Erkel u. 13.) Vidékiek számára postázzuk az alábbi címre küldött megkeresést követő egy héten belül: munkacsy@elte.hu 

Erre van előre! Egy fenntartható energiarendszer keretei Magyarországon (Vision 2040 Hungary 1.0) Szerk: dr. Munkácsy Béla; Kiadó: Környezeti Nevelési Hálózat Országos Egyesület

A kötet 5 nagyobb fejezetbe tagolva összesen 155 oldal terjedelemben, 44 ábra és 17 táblázat segítségével foglalja össze a megállapításokat.

A kiadvány a Környezeti Nevelési Hálózat Országos Egyesület évek óta tartó, a fenntartható energiagazdálkodásra történő átállás elméleti és gyakorlati vonatkozásaival kapcsolatos munkájának része. Az egyesület az International Network for Sustainable Energy (INFORSE) valamint a kutatói és civil csoportok közötti együttműködést célzó Low Carbon Societies Network magyarországi tagszervezete. A kötet az ELTE TTK Környezet- és Tájföldrajzi Tanszékén meghirdetett Tervezés és stratégia az energiagazdálkodásban című kurzus hallgatóinak aktív részvételével, a Károly Róbert Főiskola (Agrárinformatikai és Vidékfejlesztési Intézet) és a Szent István Egyetem (Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar) kutatóinak közreműködésével, valamint az INFORSE-Europe szakmai támogatásával készült el.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

légszennyezés.hu
Főhírek Legfrissebb hírek

KÖZLEMÉNY

Kedves Látogatóink! Ahogy Önök is tapasztalták az utóbbi időben, kb. 8-10 hónapja egyre akadozottabban működött az oldalunk, többször láthatták, ahogy jelezték is nekünk, hogy nem frissülnek a légszennyezettségi adatok. Ennek oka, ahogy már a korábbi közleményünkben is leírtuk, hogy az állami hivatalos adatok elérhetősége technikai akadályokba ütközött, ezért közvetlenül a magyar hivatalos oldalról nem tudjuk […]

Read More
légszennyezés.hu
Főhírek Legfrissebb hírek

Oldalunk ÚJRA FRISSÜL!

Kedves Látogatóink! Oldalunk a mai naptól (2022.06.14.) újra friss légszennyezettségi adatokat közöl, és rendszeresen frissül. Köszönjük a sok-sok kedves érdeklődést, az eddigi türelmüket és a megértésüket! További jó hírünk a győrieknek, hogy ezentúl Győr adatainál Győr adatait fogják látni, nem pedig Gyóró települését 🙂 KORÁBBI HÍREINK: 2022.06.08. Jelenleg úgy néz ki, hogy találtunk megoldást arra, […]

Read More
Főhírek Legfrissebb hírek

Kevesebb fajlagos kibocsátás, de több autó? Mi az igazság?

Egyre többet hallani arról, hogy az autóipar zöldül. De valóban igaz ez. Ha fajlagosan alacsonyabb is a kibocsátás, ne-e került egyre több autó az utakra? Ennek a témakörnek jártunk utána. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) adata szerint 2000-ben egy átlagos személyautó 172 g szén-dioxidot jutatott a légkörbe megtett kilométerenként. Ez az érték 2018-ra 120 g/CO2/km-re […]

Read More