A HEAL üdvözli az EU levegőminőségi stratégiájában lévő egészségügyi célokat, de van még min javítani

Tavaly decemberben az Európai Bizottság közleményben mutatta be az EU jövőbeli levegőminőségi stratégiáját, „A Tiszta Levegőt Európának” programot, mely ugyan központba állítja az egészséget, de nem határoz meg ütemtervet annak elérésére.
A 2013. december végén kibocsátott tanulmányban megállapított hosszú távú EU határértékek nem léphetik ugyan túl a WHO által ajánlott irányértéket, ám nem határoztak meg ütemtervet a jogszabály elfogadására, amely a leginkább fontos lenne az egészségünk számára. „Ami leginkább aggasztó, hogy a kommunikáció fókusza inkább azon van, hogy teljesítsék a meglévő levegőminőségi standard-eket 2020-ra, mint inkább azon, hogy meghatározzák annak a dátumát, hogy mikor kezdik újra a tárgyalásokat a Környezeti Levegőminőségi Direktíváról”, mondja Genon K. Jensen, az Egészségügyi és Környezetvédelmi Szövetség (HEAL) elnöke.
Bár a Nemzeti Emisszió-plafon Direktívát is felülvizsgálják az új csomag részeként, a Környezeti Levegőminőségi Direktíva marad a kulcspolitika, ha a jövőbeli koncentrációk a WHO által meghatározott szint alatti értékeket hozzák mindenhol.
Az új csomag nagyon komoly légszennyezésből eredő egészségügyi károkat fog meghagyni hosszú évekre. A Bizottsági hatásvizsgálat becslése szerint több mint 259.000 idő előtti elhalálozás fordul majd elő 2030-ban, miután megvalósítják a Bizottság legutóbbi jogszabálytervezetét.
A HEAL szerint már az is értékelhető, hogy a bizottság jobban odafigyel a növekvő egészségügyi határértékekre és nyilvánosan is törődik az európai légszennyezettségi szinttel.

Az európai rossz levegőminőség miatti növekvő nyugtalanság azon a szilárd tudományos alapon nyugszik, hogy a rossz levegőminőség veszélyes az egészségre. Az elmúlt hónapban az ESCAPE (A Légszennyezés Hatásait Vizsgáló Csoport Európai Szervezete) eredményeit publikálták a Lancet orvosi lapban. Az eredmények, amelynek során 13 európai ország nagyvárosainak több mint 360.000 lakosából merítettek, a halálozások számának 7%-os növekedését mutatják, a szálló por köbméterenként 5 mikrogrammal való növekedésének hatásaként.
Az európai városok lakói vannak a legrosszabb helyzetben. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség által végzett tavalyi becslés az EU levegőminőségére vonatkozóan azt mutatja, hogy az európai városlakók több mint 90%-a van nagyobb arányban van kitéve a részecskék koncentrációjának, mint a WHO által ajánlott elfogadható szint. Az EKÜ azt is bizonyította, hogy 400.000 európai hal meg idő előtt évente, a légszennyezés hatásainak következtében – ami tízszerese a balesetben elhunytaknak.
A nyilvános közvélemény-kutatások az emberek növekvő aggodalmát mutatják. 2013 kezdetén, egy EU-s felmérés azt vizsgálta, hogy a levegővel kapcsolatos problémák súlyossága az európaiak mekkora hányadát érdekli. 87%-uk tartja súlyos problémának országában a légúti betegségeket, az asztmát és az allergiát, és 92%-uk mondja azt, hogy a szív-és érrendszeri betegségek súlyosak.
Az Európai Parlament felismerte, hogy fontos egészségügyi terheket jelent a légszennyezés, amint a 7. környezetvédelmi akciótervben a tiszta levegő szükségessége hangsúlyossá vált. Azokban a hónapokban, amikor a közvélemény-kutatás befejeződött, a WHO rák-ügynöksége, az IARC, hivatalosan is besorolta a légszennyezést a rákkeltő anyagok közé, amely hozzájárul olyan jelentős betegségcsoportok kialakulásához, amit azoknál diagnosztizáltak, akik szennyezett levegőnek vannak kitéve. Az IARC a légszennyezés hatásait ahhoz hasonlította, mint aminek a passzív dohányosok vannak kitéve.
Janez Potočnik, a környezetvédelmi bizottság tagja szerint:  „Míg a tagállamok azért panaszkodnak, hogy a jobb légszennyezettségi eredmények elérése milyen nehézségekkel jár, addig az európaiak növekvő hangot adnak annak, hogy tisztább levegőt és jobb egészségügyi hatásokat szeretnének”. Jensen kisasszony hozzáteszi: „A Bizottsági indítvány a lakosság figyelmét jobban az egészségügyi problémákra irányíthatja.”

http://www.env-health.org/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

légszennyezés.hu
Főhírek Legfrissebb hírek

KÖZLEMÉNY

Kedves Látogatóink! Ahogy Önök is tapasztalták az utóbbi időben, kb. 8-10 hónapja egyre akadozottabban működött az oldalunk, többször láthatták, ahogy jelezték is nekünk, hogy nem frissülnek a légszennyezettségi adatok. Ennek oka, ahogy már a korábbi közleményünkben is leírtuk, hogy az állami hivatalos adatok elérhetősége technikai akadályokba ütközött, ezért közvetlenül a magyar hivatalos oldalról nem tudjuk […]

Read More
légszennyezés.hu
Főhírek Legfrissebb hírek

Oldalunk ÚJRA FRISSÜL!

Kedves Látogatóink! Oldalunk a mai naptól (2022.06.14.) újra friss légszennyezettségi adatokat közöl, és rendszeresen frissül. Köszönjük a sok-sok kedves érdeklődést, az eddigi türelmüket és a megértésüket! További jó hírünk a győrieknek, hogy ezentúl Győr adatainál Győr adatait fogják látni, nem pedig Gyóró települését 🙂 KORÁBBI HÍREINK: 2022.06.08. Jelenleg úgy néz ki, hogy találtunk megoldást arra, […]

Read More
Főhírek Legfrissebb hírek

Kevesebb fajlagos kibocsátás, de több autó? Mi az igazság?

Egyre többet hallani arról, hogy az autóipar zöldül. De valóban igaz ez. Ha fajlagosan alacsonyabb is a kibocsátás, ne-e került egyre több autó az utakra? Ennek a témakörnek jártunk utána. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) adata szerint 2000-ben egy átlagos személyautó 172 g szén-dioxidot jutatott a légkörbe megtett kilométerenként. Ez az érték 2018-ra 120 g/CO2/km-re […]

Read More